Second chapter.

Sziasztok! :)
Ne haragudjatok a késésért:/
Azért remélem tetszik a rész, és köszönöm az immár 2. rendszeres olvasót! :))
Jó olvasást :))
xoxo<3

Second chapter.

zene

Igazából egyre jobban érzékelem a monoton életemet, mint eddig. Fogalmam sincs miért, de egyszerűen érzem. Nem tudom megmondani, hogy min kéne változtatnom, de érzem. Ráadásul az ilyeneket Alfredo-val szoktam megbeszélni, hiszen a szüleim szemében én vagyok a tökéletes kislány, aki mindig viselkedik, tehetséges, példát mutat másoknak, stb. De Fredo ismeri azt az oldalamat is, amelyik ki akar törni. Meséltem már neki erről, és támogat is, de azt mondja, hogy nekem kell rájönnöm, min kell változtatnom. Igaza van, de nem megy.

3 napja beszéltünk utoljára, úgyhogy úgy döntöttem, hogy bármi van, este felhívom.

Amint Josh hazament tárcsáztam is.

~Fredoo.-üdvözöltem vidáman

~Isabel annyira örülök, hogy hívsz!-kezdte. ~Ne haragudj, hogy nem tudtalak hívni, de itt minden a feje tetejére állt!

~Mi történt?-érdeklődtem

~Mi nem?!-nevetett, mire én is. ~Az egyik táncosunk eltörte a lábát, és felborult minden tánc a térforma miatt is meg minden, és most mindenki ideges.

~Ohh, sajnálom.-húztam el a számat.

~Te figyelj csak Is..-kezdte, én pedig kíváncsian hallgattam. ~Beszélgettünk mostanában a változásról..

~Igen?-sürgettem kicsit.

~Tudod, ez nagy lehetőség lenne, meg kitörhetnél meg minden…

~Igen?-hihetetlen hogy ezt csinálja.

~Anyádékkal majd lerendezem, ne aggódj, meg persze nem is muszáj…

~Alfredo Flores, kiböknéd már végre amit akarsz?-kérdeztem

~Jójó, csak nyugi.-nevetett. ~Szóval nem lenne kedved helyettesíteni a turnén a lesérült lányt?

Hogy micsoda?! Tejóég! Alfredo.. ez nagy lehetőség. Szóval elhiszi, hogy képes vagyok egy ilyen feladatra. És igen, ez egy nagy lehetőség, és nem szabad elhalasztanom, viszont annyi minden van itt, amit nem akarok itt hagyni. Először is Josh. Ahhoz képest még friss a kapcsolatunk, nem biztos, hogy okos ötlet itt hagyni. Aztán a tánc. Oké, ez most hülyén hangzik, hiszen táncolni megyek ki, de mégis. Leérettségiztem, de van egy évem plusszba, amikor csak táncolok, szóval most sokat táncolok. Hiányoznának a napi gyakik, amik fontosak! Aztán a szüleim, a húgom… oké, nem örökre megyek, de 3 hónap az 3 hónap!

~Is, nem kérem, hogy rögtön válaszolj, megértem, hogy gondolkoznod kell, de minél előbb…

~Benne vagyok!-szakítottam hirtelen félbe. Bár azt se tudtam mit beszélek.

~Biztos?-kérdezte

~Igen, de anyuékkal te beszélsz!-mondtam, mire felnevetett. ~És mikor kéne mennem?

~Hát jó lenne ha jönnél jövőhéten, addig átküldöm a táncos videókat, hogy tanulgasd.

~Huh, hát oké.

~Is, ha nem vagy biztos benne, nem erőltetek semmit…

~Tudom, és köszönöm, csak hirtelen jött, de azt hiszem szükségem van erre.

~Oké, de szólj ha valami nem okés.

~Persze.-mosolyogtam, majd hirtelelen kicsit félve megkérdeztem. ~Te hiszel bennem?

~Persze! Mindig küldöd a vizsga táncaidat, és mindig ámulattal figyellek, egészen kiskorod óta, én mindig tudtam, hogy sokra fogod vinni az életben.

~Köszi Fredo bácsi.-hatódtam meg.

~Csak az igazat Is.-nevetett. ~Na, holnap beszélek mindenkivel, aludd ki magad.

~Jól van, még egyszer köszi.

~Megérdemled. Jóéjt.

~Jóéjt Fredo.-köszöntem el, majd megszakadt a vonal.

Fogalmam sincs mibe mentem bele. Csak remélni tudom, hogy jó fog kisülni ebből a dologból…